cikkek

Különvélemény Schmitt ügyben

A súlyos igazságok és súlyos igazságtalanságok ügyében szeretném különvéleményemet kife

Zöldszámon jelenthetők be az élelmiszerlánc-biztonsági szabálytalanságok

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) 2012. március 26-tól ingyenesen hívható

Folytatódik a különleges tejtámogatás, a rizstermelők forrásai is biztosítottak az uniós keretből

A Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) 2012-ben ismét meghirdeti a tejtermelőket sújtó különl

Szóvá teszem március 15-ét, most, az ünnep után, újfent.

Az ünnep délutánján a nyugati határszélen járva azt lehetett látni, hogy különböző munka

Éljen máricus 15.-e, Éljen a magyar szabadság!

Március 15.

 

Több mint százmilliós beruházással fejlesztették a pelletgyártást a Zala megyei Beleznán

A tároló tegnapi avatásán Cseresnyés Péter, Nagykanizsa polgármestere (Fidesz-KDNP) elmondta: a több mint ezer négyzetméter alapterületű építmény megvalósítása 102,5 millió forintba került. A beruházáshoz a Nyugat-dunántúli Operatív Program telephely-fejlesztési pályázatán csaknem 51,3 millió forintot nyert a társaság.
A megújuló energiaforrásokra óriási szükség van, de szerencsés módon ezen a téren komoly lehetőségek is vannak Magyarországon - tette hozzá a polgármester. Moór András, a kft. ügyvezetője pedig kifejtette: a három évvel ezelőtt indult gyárban mintegy 60 - zömében zalai és somogyi - beszállítótól vásárolják meg a pelletgyártáshoz szükséges alapanyagot. Ez túlnyomó többségében fűrészport jelent. A mostani fejlesztés jóvoltából keverő- és tisztítórészleg segíti a nem egyenletes színvonalú alapanyag minőségjavítását, illetve csökkenti a szárításhoz szükséges energiafelhasználást.
Az ügyvezető az MTI kérdésére közölte: a többségében egy magyar tulajdonú cég, valamint 12 magánszemély tulajdonában álló Pannon Pelet Kft. évente 13 ezer tonna terméket állít elő. A pellet mintegy 95 százalékát Olaszországban értékesítik, a fennmaradó hányad magyarországi és részben szlovéniai vevőkhöz kerül.
A zalai-somogyi megyehatáron, közvetlenül a horvát határ mellett fekvő település gyárában a három évvel ezelőtti induláskor 11-en dolgoztak, jelenleg 23 embert foglalkoztatnak folyamatos munkarendben. A pellet nagy nyomáson préselt szálas, rostos anyag, amelyet vagy saját anyaga, vagy a belekevert kötőanyag tart össze. Az egyik legismertebb pellet-fajta a tüzeléstechnikában egyre inkább elterjed fapellet, amelynek előállításakor fűrészport préselnek formába.


2012-01-30
<< vissza
2012-05-17

IDŐJÁRÁS

Hőtérkép