Búcsúzunk Csurka Istvántól: Temetése február 18-án (szombaton) 13 órakor lesz a Fiumei úti temetőben.

Írófejedelem, politikai látóember távozott. Látnok volt és írózseni, a nemzet lelkiismerete. A Jóisten dramaturgiájával most nem érthetünk egyet, mert akármilyen beteg volt, akármilyen életkorú volt, idő előtt hívták az égi szinházhoz.  Ugyan várta már Sütő, várta Sinkovits, Püski Sándor, Makovecz - a közelmúlt kortársai, de Szabó Dezső, Móricz és Ady Endre is, - ám még lett volna dolga közöttünk.

Izzó hazaszeretete, magyarság-szeretete háttérbe szorította benne az írót,- azt az írót, akinek (volt ilyen idő is) egyidőben öt színházban játszották jobbnál jobb darabjait.  Író volt minden sejtjében, mégis, úgy érezte, hogy el kell szakadnia saját magától, s a hazát - féltő énjét kell előtérbe helyezni. Így lett politikus. A klasszikus politikus szerepköréhez semmi köze nem volt, nem volt politikus alkat. Szókimondása, aggódása a magyarság sorsáért, a hazája sorsáért, az Erdélyt, Délvidéket, Felvidéket, Kárpátalját magába foglaló a Kárpát medencei hazája sorsáért - politikussá tette.

Azt látta, hogy harcmodort és harcmezőt kell változtatnia, hogy ne legyintsenek egyik írására sem. Ahogyan az ellentmondásos miniszterelnök, Antall József mondta egy elhíresült írására: az csak Csurka írói munkásságának része.

Ezért megmutatta: önálló politikai tényezőként is ki tud állni. Ráadásul félelmetes fegyverrel a kezében: fejedelmi íráskészséggel.

Csak elő kell venni öt, tíz, húsz évvel ezelőtti írásait. Hátborzongató, ahogyan előre látott mindent. Élete, sorsa egy merő figyelmeztetés. Szokott dolog egy emlékező írás esetében hibákról, emberi gyengeségekről szót ejteni.

Ugyan. Ki fog emlékezni tíz, húsz, pláne ötven év múlva arra, hogy pityi palkó helyett macska jancsit helyezte pártján belül egy nevenincs pozícóba.  Tíz, húsz és ötven év múlva is játszani fogják a darabjait, akkor már nem Szabó Dezső, Móricz, vagy akárki örökösének fogják tartani, hanem nagy magyar írónak és egy hatásos politikai szereplőnek. Nyugodjék békében.

Hegedüs Péter