Szürkemarhákat telepítenek Beregszász térségébe - Honnan származik a magyar fajta?
Csaknem kétszáz állat már meg is érkezett a felsőremetei gazdaságba. Egyes szakértők szerint a magyar szürkemarha a hasonló ukrán szarvasmarha-fajtából származik.
A Beregszász környéki vállalkozók által alapított Kárpátikum cég az őshonos magyar állatokat a Szernye-mocsár körzetében, Felsőremete község egykori kolhozi (termelőszövetkezeti) állattenyésztő telepén helyezi el. Az állatok letelepítésétől a többi között azt is várják, hogy megoldódik több mint ezer hektár nem túl jó minőségű mezőgazdasági terület hasznosítása.
Péter Csaba beregszászi vállalkozó, a Kárpátikum egyik alapítója a karpatinfo.net beregszászi hírportálnak nyilatkozva elmondta, hogy hatalmas az érdeklődés a magyar szürke iránt, amely húsmarhaként nagyon sokáig Kárpátalján is honos volt. A szovjet időszakban azonban a vidéken inkább a tejtermelésre összpontosítottak, így a tenyésztésből hamar kikerült ez a fajta - emlékeztetett.
A vállalkozó elmondta, hogy a Kárpátikum a szürke-marha tenyésztésével biotermékek előállítását tűzte célul, hiszen a feltételek ehhez adottak. Hozzátette: egy ideig az állomány fejlesztésére koncentrálnak, és csak a szaporulat egy részét értékesítik majd. Úgy vélte, a program jótékonyan hat majd a turizmusra is, és emellett új munkahelyek is létrejönnek. Az állattartáshoz kapcsolódva pusztai csárda építését tervezik, és ennek üzemeltetéséhez vendéglátóipari szakemberekre is szükség lesz.
A szürkemarha Beregszász környéki betelepítése kapcsán a zakarpattya.net.ua kárpátaljai hírportál arra emlékeztetett, hogy Ukrajnának is van saját szürkemarhafajtája. Ukrán szürkét tenyésztenek a kijevi barlangkolostor, a kijev-pecserszki Lavra által Kijev körzetében fenntartott gazdaságban. Az orgánum idézte az ottani szürkemarhacsorda pásztorát, Georgij atyát, aki szerint a magyar szürke az ukrántól származik. Úgy vélte, ez azért lehetséges, mert a honfoglaló magyar törzsek vonulásuk idején közel egy évig állomásoztak Kijevnél. Szerinte ugyanakkor ma már lehetetlen annak megállapítása, hogy a magyar és az ukrán szürkemarha közül melyik az "autentikusabb" fajta.
2012-01-17